Telel élet, nagy mindenség, telel a föld és a kék ég. Hópehelykék hulldogálnak, eget, földet mindenestül bepólyálnak. Rétek, mezők, tócsa vizek, házak, hidak, erdős hegyek csillogtatják hóleplüket, szikráztatják sziporkázó ezüstjüket.
Hegyek alján Nyúl-anyóka kis tanyája, nyúlkunyhónak fürgelábú, két egytestvér nyuszikája. Egyikének szőre fehér, Habfehérnek, másikának szőre tarka, Tarituppnak.
Ölnyi mély hó kősziklákon, rizset termő síkságokon. Hol kaphatna Nyúl-anyóka ennivalót, Habfehérnek, Tarituppnak rágnivalót? Fejebúbját búban, gondban vakargatja, fületövét két kezével kapargatja. Mondja egy nap nyuszikáknak, tapsifüles fiókáknak:
– Ma lesz napja, útrakelek, holmi egymást hátha lelek.
Fehérszőrű Habfehérke talpraugrik, kérő szóval rimánkodik:
– Hadd mehessek én is veled, hadd járok be messze földet, havas hegyet.
Tarituppos talpraugrik, ő is bízvást bizonkodik:
– Ha elviszed bátyácskámat, engemet is ráadásnak.
– Hűvös, fagyos télhó lehe – inti őket a bölcs szüle -, maradjatok szép nyugodtan, puhán bélelt vackotokban. Hozok nektek édességet, madárlátta csemegéket.
Ott elindul Nyúl-anyóka, havat kapál lábanyoma. Hegyeket lép, völgyeket jár, csemegére, édességre csak nem talál.
Sötét erdő legmélyében lótván-futván sűrűjében, félős fejjel, riadt szemmel hátrafordul s tapsi füle amint hajlik, amint konyul, vándor vadász rettenetes tűzpuskája, nyílegyenest céloz rája. Nyúl-anyóka iramodvást iramodik, majd jobbfelé, majd meg balra futván futvást kanyarodik.
Ám egyszerre rettenetes egy pukkanás, szaladj pajtás, nyuszi pajtás. Szőreszála borzoltában, erejének kifogytában, hetet-havat elfelejtve, apró lábát nekivetve, nagy fáradtan, elaléltan visszaugrat tanyájába, puhán bélelt otthonába.
– Farkas koma kergetett meg? Róka néne ijesztett meg? – kérdi két kis ölbelije.
– Jaj, a vadász, jaj puskája, hegyet-völgyet dörögtető durranása. Jaj, be sajog fülem fele, jaj, hogy nem hall másik fele.
– Hol a füled? Hová tetted?
Füléhez nyúl szegény kis nyúl s elszörnyedve veszi észre, nincs a helyén balról füle.
– Nincsen fülem balfelőlről, fele maradt jobbfelőlről – töri térdét, marja kezét. – Szegény fejem mától fogva, színek-szónak csak a felét hogyha fogja.
*
Nagy sírásnak, nagy rívásnak neszét veszi áldottlelkű fehér kócsag, szomszédbeli.
– Mi van veled kis pajtáskám? Miért sírsz rísz én szomszédkám? Miért fogod, nyomod fejed? Mi baj érte balról füled?
– Erdő mélyén járt anyóka, térdig fagyba, nyakig hóba, keresgélni rágnivaló édességet, madárlátta csemegéket. Amint egyre bejjebbfelé bátorkodott, rémületes vándor vadász orvul, rútul rátámadott. Eltalálta balról fülét, lepuskázta egyik felét.
– Hol veszett el? Hol maradt el?
– Feleúton veszthettem el, hófúvásban hullattam el. Ha valaki megtalálná, hó alól ha kikaparná.
Áldott kócsag egyet gondol, nekiperdül, fülkeresni azon nyomban nekilendül.
– Kócsag-apó félfüledet megtalálja – szól Nyúl-anyó reménykedő nyuszikája.
– Hideg hóból, legmélyéből kikaparja – bizakodik Nyúl-anyóka Tarituppja.
Órákon át, napokon át vigasztalják, Kócsag jöttét szívdobogva lesik, várják. Harmadik még el se múlott s ím a Kócsag nagybicegve, sántikálva előugrott. Feje kókkadt, torka szikkadt; szárnya tolla tépett, csapzott, nagyot nyögött és loholván orrabukott.
– Jaj, a lábam, fele lábam – siránkozik szívettépő fájdalmában s erőtelen odaroskad anyó mellé, búban, bajban félfületlen társa mellé.
– Farkas-koma kergetett meg, Róka-néne ijesztett meg?
– Mély erdőben, térdig hóban félfüledet megtaláltam; levegőben rettenetes egy pukkanás, féllábamban fájó sajgás.
– Ó, szegényke, ártatlanka – siránkoznak, sóhajtoznak mindhármasba.
– Jaj, a vadász, jaj, puskája, hegyet-völgyet dörögtető durranása. Jaj, be sajog lábam fele, jaj, nem léphet másik fele.
– Hol a lábad? Hová raktad?
Lábához kap szegény kócsag s elszörnyedten nézi, látja, nincs a helyén balról való fele lába.
– Nincsen lábam balfelőlről, fele maradt jobbfelőlről – töri szárnyát, marja karját. – Szegény lábam mától fogva, erdők útját csak a felét hogyha rója.
– Hol félfülem baloldalról? – sopánkodik félfületlen Nyúl-anyóka.
– Hol féllábam balfelőlről? – sopánkodik féllábatlan Kócsag-bátya.
Előugrik, neki-nekibátorodik két fióka, Tarituppos és Habocska; megszólalnak bátor szóval, emberséges indulattal:
– Elindulunk, útrakelünk, fület lábat, ha addig is, megkeresünk.
*
Ásó, lapát nyúl-kezükben, nagy elszántság kebelükben, elindulnak mély erdőbe, erdő kellős közepébe. Orr irányban szimatolnak, térdig havat kapargatnak, közbe-közbe pajkos nótát nótázgatnak:
– Nagy hómező, kis hómező, Fület, lábat el-befedő; Félfülecske Nyúl-anyóé, Félláb Kócsag-apókáé.
– Nagy ásócskánk, kis ásócskánk, Nyúl félfülét egyre ássák; Nagy lapátkánk, kis lapátkánk, Kócsag lábát lapátolják.
Ám Nyúl-anyó félfülére, Kócsag-apó féllábára nem akadnak sehol sehogy a nyomára. Két egytestvér legjavában tanakodnak, egyre ásnak, lapátolnak, amint ág-bog nagyhirtelen nagyot roppan és egy vadász, lesipuskás előtoppan. Két nyulacska alig-alig fordul, perdül s mind a kettő kézrekerül.
– Minap nem foghattam kettőt, megkaptam most mindakettőt – ugra-bugrál lesipuskás. Örömében rizsbort iszik, jókedvében így nótázik:
– Nagy puskámat, kis puskámat, Elpuskáztam fület, lábat; Két kis nyulat puska nélkül, Fogtam őket fegyver nélkül.
Fülön fog két apró nyulat s bármennyire rugdalóznak, elkerülnek vadászházba, lesipuskás erdőmenti otthonába. Félszem néznek jobbra balra, félfül lesnek neszre, hangra, hát egy falon két szegecske, az egyiken Nyuszi füle, a másikon Kócsag lába, egymás mellett elsorjázva. Összenéznek, összesúgnak, nagysuttyomban, jó javában tanakodnak s hirtelenbe észreveszi a két tapsi, hogy a puskás, lesipuskás jobbszem vaksi.
– Azért lőtt hát fület balját, azért talált lábat balját, mert félszemmel csakis balról, balfelől lát – súgja loppal a nagyobbik.
– Nosza gyorsan jobbja felé, meg ne lássa valamikép merrefelé. Te lekapod anyó fülét, én féllábát a Kócsagét – súgja loppal a kisebbik.
Kapja magát Habfehérke, egyet ugrik, falról anyó félfülével erdő felé iramodik; kapja magát Tarituppos, egyet ugrik, Kócsag-apó féllábával erdő felé kanyarodik.
Félszemére vaksi vadász, félszemével balra vigyáz. Kapkod jobbra, ugrat balra, futkos erre, nyargal arra s addig lohol, addig vizslat, míg megbotlik, bukfencezik s összeroskad.
Nyúl testvérkék szélvészmódra lótnak-fútnak, lágy fészkükbe egy-kettőre nagy lihegve el is jutnak. Lábat kapott, féllábacskát fehértollú Kócsag-apó, fület kapott, félfülecskét villámlábú Nyuszi-anyó. Öröm veri fel a házat, nincs többé baj, nincsen bánat.
Páros füllel most már hallhat Nyúl-anyóka, páros lábbal most már futhat fehértollú Kócsagocska. Boldog nyulak táncot ropnak, jókedvükben nótázgatnak:
– Nagy mihaszna, kis mihaszna, Félszemére vak vadászka; Fület, lábat lepuskázott, Két kis nyulat elhibázott.
